Sese Szilánkjai

Nem nagyon aggódtatok, vagy érdeklődtetek a szigorlat iránt. E mögött bölcsesség húzódhat: tudjátok, hogy ha le vagyok terhelve, csak elszomorít, ha nem tudok válaszolni rá. Idő hiányában sok alapvető szükségletre sem jutott idő. Nagyon kemény hét volt, de nagyon tanulságos. Voltak pillanatok, amikor Panchoval még felszabadultan cigarettáztunk a lépcső tetején -kijelölt dohányzóhely, távolsága a teremtől, ahol rajzoltunk: kb. 50 m -, és azt fejtegettem, hogy egy ilyen rajzolós szigorlat jobb, mint egy tanulós, gyakorlós szigorlat (épszerk például). Későbbről rémlenek olyan pillanatok, amikor a másfél órás kijelölt alvóidő harmadában sírdogáltam. Az elején még ettem meleget, egyszer aludtam is rendesen.

Az első napon szembesültünk a feladat néhány kemény tényével: 9500 nm területre kellett maximum 1200 nm-es beépítéssel gyógyszállót tervezni, amelynek a programja (az összegyűjtött előírt vagy sugallt helyiségek, funkciók listája :-)) 1800-3200 nm körüli volt. A 25 szobát még hozzá sem adtam, ezeket lehetőleg az emeleten kellett elhelyezni. Kértek 50 beállásnyi föld alatti parkolóhelyet, 150 nm-es éttermet, 100 főt ellátó konyhát, 100 nm előadótermet (konferenciaterem), 15 főnek terápiát. Természetesen a konyhához meg kellet tervezni az ételkészítés minden részletét: átvevő, raktár, előkészítők, főzőkonyha, tálaló folyosó, majd visszafelé fehérmosogató, fekete mosogató, szeméttárolás. Recepció, szobaasszonyok, öltözőjük, mosdójuk, lépcsőjük (teremgarázsból). A konyhán dolgozókhoz dettó. A terápia orvosaihoz és vendégeihez dettó. Plusz akadálymentes közlekedés, akadálymentes szobák. Nem is sorolom.

Ehhez kaptunk egy 2,00 m-el a maximális vízszint alatt álló telket (az árvíz +2,00 m-ig öntheti el a házadat, ha nem  tervezel alá feltöltést). Felúszás ellen súlyos lemezalappal és háztömeggel, vagy cölöpalapokkal lehetett védekezni. A telek háromszögű volt, az átfogója mellett vasút és a 10-es főút robog el (látvány, bűz, hangzavar). Ellenpont: kilátás a Dunára. Számomra ebből egy hosszú falszerű ház képe vizualizálódott, egy kemény térfal, amely eltakarja és elzárja a szomorúbb tényeket, és a szebb víztükör felé néz. Ez lett az alap, a vezérfonal. Sajnos a védésen kiderült, hogy erre a bizottság neves építészei kevés hangsúlyt fektettek. Inkább működnie kellett a háznak, minden igényt ki kellett elégíteni. Forma, anyagválasztás fontos volt, kellett a kreatív helyszín adaptáció is (a hely szellemének megragadása). Én igyekeztem példás módon a szakkönyvekből ellesett módszerekkel dolgozni, a tanárok számára ismerős megoldásokkal mutatkozni, de ennek az ára a hatalmas helyigény volt. A program túl nagy falat lett az épület számára. 136 m hosszú is volt ez a térfal, 60 méteres folyosóval. Szerencsére ezt a problémát később sikerült megoldani. A második nap végén ott tartottam, hogy még nem állt össze a ház. A részei ki lettek dolgozva (konyhaszekció, öltözők, szobák, terápia, gépészet, liftek, lépcsők), csak nem alakult ki egy tektonikus épület. A hagyományt akartam médiummá tenni, a belsejét gondoltam modernnek. Nagy volt a saját elvárásom a tervemmel szemben. Sokat követelt a program, nehéz helyszínen. A második nap néhány alvással töltött órája volt a legszörnyűbb (idegesen remegve bőgtem is egy kicsit).

Szerdán bombariadó volt az Egyetemen. Nem lehetett bemenni rajzolni, nem kaptunk lapokat. A szigorlatot ugyanis csak pecsétes lapra lehetett készíteni, és csak bent a teremben. Feljegyezték meddig tartózkodunk az egyetemen, hogy biztosak legyenek benne, hogy csak ott készítettük (3 nap, 8-tól este hatig lehetett bent lenni). Minden lapot darabra kellett kérni, azt feljegyezték, majd este hatkor beszedték. (Szerintem csak a mi termünkben felügyelő srác vette ezt komolyan. Több terem hallgatói vittek lapot magukkal.) A bombariadó mégis nagy áldás volt a számunkra, mert még úgy sem tudtunk volna mit lerajzolni (bár egy fél alaprajzot már rajzoltam a második napon, hogy legyen benttartózkodásom). Pancho kb. ekkor szállt be a munkába. Még kedden vizsgázott, de szerdán nekiállt ő is tervezni. A szerda lett a tervezőnap. Először órákig csak a képernyőt bámultam kómásan, de Pancho msn-en meg mobilon tartotta bennem a lelket. Időnként áttöltöttük a másiknak, mire jutottunk, folyamatosan konzultáltunk. Végül két teljesen különböző házunk lett, de minden gyakorlati részletet, és veszélyes aknát megosztottunk egymással. Néha dühös voltam vagy kétségbeesett, tehetetlen, máskor megindult az agyam, haladtam valamennyit.

ArchiCAD-ben rajzoltuk meg otthon a házunkat (a képek is innen vannak, persze igénytelenek a többi tervemhez képest: itt csak a másolhatóság volt a cél). Az volt a terv, hogy a kinyomtatott lapokról húzzuk majd ki a tervlapokat - kiszerkeszteni nem lett volna elég időnk. Sokat segített az msn és a kölcsönös segítség, az 1800 nm-es beépítésemből sikerült lefaragni 1500-ig (1200 volt a kiírásban).

Csütörtökön ötkor keltem (hajnalban), az ArchiCAD képeket kilencig javítgattam (nyílászárók, bútorok, a tető, stb. - a födémekre nem maradt időm.  Pancho a sajátjaival együtt kinyomtatta őket (nekem olyan hosszú házam lett, hogy csak két egymás mellé fektetett A3-asra - pecsétes lap szabványmérete :) - fért el), majd befuvarozta a suliba.

2 hosszadalmas dupla alaprajzi lapom volt, két dupla hosszú homlokzatom, egy dupla hosszú metszetem, még két homlokzatom és egy metszetem, egy helyszínrajzom, két perspektívám (ArchiCAD épület modell képe), és még két egyszerű alaprajzom (teremgarázs, intenzív zöldtető). Fél tizenegykor kezdtük el áthúzni (mindenki a saját tervét), és hatig kellett volna befejeznünk. Esélytelen volt. Fele annyit rohantam ki dohányozni, nem ettem, nem pihentem. 3-ra lett kész a két bonyolult alaprajz. Pancho első ötlete: ne rajzoljam be az ajtók nyitási irányát, tengelyvonalát. Ez, és a kezdeményezéseim segítettek abban, hogy 3-ra ezek meglegyenek (feliratok, kóták nélkül). Csak egyetlen szobát rajzoltam ki teljesen a 25-ből.

A következő ötlet egy véletlenből született. Pancho nem nyomtatta ki egy hosszú homlokzatom felét. Úgy döntöttem, hogy inkább mindenhez rajzolok egy keveset, csak legyen valami a szóbeli részhez (a feladatkiírás csak sorolta, hogy mennyi lapot kell majd beadni). Fél hosszmetszetet, fél homlokzatokat adtam le (így azzal is időt spóroltam, hogy nem kellett a lapokat összeilleszteni és ragasztani). A homlokzatokon egy-egy ablakot és teraszajtót rajzoltam ki (tok, szárny, egyebek), a többinek csak a kontúrját jelöltem. Sajnos egyre nehezebb volt a vékony gépvonalakat meglátni a pecsétes lap alatt. Elkértem Pancho megkezdett helyszínrajzát, onnan másoltam át a terepet. 6-ra feldobtam az alaprajzokat (felirat, kóta nélkül), a fél metszeteket és homlokzatokat (egy-egy épületszárnyat ábrázoltak és a központi épületrészt, a másik szárnyat nem), és a sematikus helyszínrajzot. Fél hétre került rájuk némi felirat (egy metszeti kóta, helyiségek elnevezése). Aggódva figyeltük, mikor jönnek zárni. Sajnos hamar megindult a kitűzés (szóltak, hogy ragasszuk fel a terveket a lambériára meg a táblákra). Míg én ragasztottam, Pancho öt perc alatt összedobott nekem egy elég csúnyácska, de kötelező perspektív képet. A végén vettük észre, hogy nem is egy pecsétes lapra... Később ezt említették a terv szégyenének, de ha hiányzott volna, szóba sem álltak volna velem.

Csütörtök este úgy ültünk be a Libellába, hogy én tudtam a tervlapjaimról, hogy nem érik el a kettes szintet. Söröztünk, beszélgettünk, próbáltam nem a házra gondolni. Vagy a hiányérzetre, a bánatra, hogy négy nap munkája felesleges volt.

Pénteken kilenckor a nagy bizottság végigjárta a műtermeket, nagyvizit volt. Az egyetem és az ország büszkeségei, híres építészek döntöttek arról, hogy egy-egy terv elérte-e a minimum szintet (lehet róla beszélni, elégséges információt tartalmaz). Én alig reménykedtem, a szóbelin gyors szereplésre számítottam: csak az indexembe akartam a karómat.

Minket egy órára vártak. A nagy bizottság szétvált, majd minden terembe négy embert delegált. Képviseltette magát mind a négy tervezési tanszék, egy-egy neves tanáron keresztül. Ekkor tudtam meg, hogy kik lesznek a mi kis bizottságunk tagjai, a műtermünk munkáinak elbírálói.

Molnár Antal: vele egy évig terveztem együtt (ő volt a mester és a korrektor is), almafarmot mezőből, szerelőcsarnokot iparból. Elmosolyodtam. Én cigiztem a folyosón, a lépcső tetején, ő jött szembe. Csóválta a fejét, hogy "csak az a teremgarázs nem olyan lenne...". Megijedtem, de azért még reménykedtem. Valami csodában.

Major György: ő volt a közepes mesterem (Középülettervezés). A vármúzeum projekt Dunaföldvárra a mai napig a kedvenc tervem. Ez is nagy mázlinak tűnt. Ő anno két jegyet javított két mondatával a múzeumomon, ötös lett a végén (nagy-nagy ritkaság a közép tanszéken). Ő volt számomra a legjobb ember a hírhedt tanszékről.

Fonyódi Mariann: vele terveztük a komplexet. Tőle egy kicsit féltem. A lakós tanárral még nem volt személyes kapcsolatom.

Kedvezőnek tűnt a bizottság, sajnáltam, hogy ezt kapták tőlem, hogy nem lesz alkalmunk elbeszélgetni róla. Hivatalos köszöntő után közölték a két ember nevét, akik délelőtt a nagy bizottság előtt könnyűnek találtattak. Nagyon aggódtam, de nem voltam közöttük. Összemosolyogtunk Panchoval. Hányszor szólt rám, hogy most már ne adjam fel, ne panaszkodjak, kussoljak, csak rajzoljak tovább! Igaza lett. Az volt a lényeg, hogy elemezhető legyen a házad. Precízen megrajzolt és feliratozott tervek buktak meg, mert a házaik rosszak voltak.

A szóbelin Molnár Antal elemezte a tervem (az ő egyéni feltételes múlt idős stílusával ("erre azt mondottam volna", "a barna színűnek mondott homlokzati vakolás")), szerencsére hosszan, így kevés nehéz kérdésre hagyott időt a többieknek. Két nehéz kérdést már megoldott előttem két másik sorstársam, kezdtek jó válaszok születni a fejemben. Amikor meg kellett védenem a telepítést, beépítést, elrendezést, folyamatokat, semmi gondom nem volt. Major György viszont rámutatott a félve bújtatott szarvashibámra (amiről első nap óta tudtam és próbáltam elkendőzni):, a pincérek és a vendégek útjának kereszteződését a hallban. Csak azzal tudtam védekezni, hogy milyen más, még rosszabbnak tűnő alternatívák álltak még előttem. Nem sikerült meggyőzőre.

A helyemen ülve tovább aggódtam. Végigültem a többi terv feleletét is, idegességemet Molnár Antal közbeszúrt poénjai oldották. Míg kint vártuk a döntést, cigarettát pöfékelve reménykedtünk.

Hivatalos bevezető után megtudtuk, hogy átmentünk. Mindketten kettest kaptunk. Pancho jobbra számított, én viszont köszöntem a Szerencsének, hogy ennyi mázlit adott ehhez a reménytelennek tűnő küzdelemhez. Nehéz terep, kemény megkötések (7,5 m építménymagasság, 1200 nm beépítés), három nap gondolkodási idő (egy vonal sem a leadás napjára) - de egy nap extra a bombariadó miatt, több, a rajzolást gyorsító ötlet, és a bizottság tagjai jó irányba billentették a mérleget.

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki segített! Nagyon fontos vizsgán vagyok túl (zárószigorlat), amire nem tudtam volna előre készülni, gyakorolni. Mázlim volt, már pedig ehhez a vizsgához a tudás nem mindig elég. Beosztani az egyetlen dolgot, amiből kevés van, az időt - ezt nem könnyű gyakorolni. Húszszor is megbukhattam volna.

Nagyon jó érzés.

Sese Szilánkjai

Cornelius Ryan: Messze volt a híd. Én egy regényt vettem le a polcról, de amikor olvasni kezdtem, átalakult történelmi riporttá. Amolyan utólagos haditudósítássá. Inkább precíz, mint olvasmányos. Olyan, mint Mircea Eliade Vallási hiedelmek és eszmék történe, vagy James G. Frazer Aranyága. Tudományos, mindkét felet jelentéseken és személyes riportokon keresztül megszólaltató visszaemlékezés. De nem olvasóbarát. Az olvasott szöveg nem alakul át megélhető világgá. Inkább a hadtestek mozgását, a parancsnokok stratégázását veszi szemügyre. Sőt, nagyon komolyan veszi az események pontos időrendjét, és pontos dátumát (percekért hajlandó vitatkozni). De mégsem mondanám száraznak, hisz egyéni sorsokat is igyekszik bemutatni (beszámolók, jelentések alapján). Így viszont maga a csata eléggé szaggat. Az átélhető fordulatokat és cselekményfolyamatokat apróra szaggatja a pontos idők és a hadfelvonulások számba vétele. Érdekes lenne, ha így sugároznának riportokat mai háborús cselekményekről...

Most valami egészen más.

Önmagára figyelmeztető tábla, a szánalmason találtam véletlenül.

Most valami egészen más.

Hosszú története van a haditudósításoknak, és meglepő azt olvasni, hogy a II. világháború idején milyen üzeneteket, jelentéseket írtak a parancsnokságoknak. Összehasonlítva a lovakkal és puskákkal vívott háborúk korával, amikor a ló volt a leggyorsabb hírvivő, és csak véges üzenetet vihetett - levelet vagy pár mondatot; általában "győztünk, hatalmas királynőnk, a franciák menekülnek" -, a szállodákban és bunkerekben székelő parancsnokságokon elég pontos adatrögzítést és bürokráciát találhatunk. Még korábban bárdok énekelték el évről-évre a fontos eseményeket, vagy a templomok, paloták, obeliszkek falára vésték azokat (rabszolgák menete, hatalmas fáraó alak, könyörgők és dicsőítők, istenek, halottak és harci szekerek). Majd lekaparták, újraírták őket többször is. Vagy később felgyújtották, kanonizálták. Ma inkább eltussolnak, félre fordítják a fejüket.

Ma rávettem magam, kimentem a nagy hideg és a szigorlat előtt, és bevásároltam. Kartont, sniccert, kontaktlencséket, ezt-azt. Volt hazafuvarozóm is. Most pedig ebédelek.

Írok még. Mindenkinek szép napot, élvezzétek ki a (relatív) meleget, amíg lehet!

Sese Szilánkjai

A feladványra még nem jött helyes válasz, így prolongáljuk. Nagy segítség hozzá a mai Híradóban elhangzott hír: a kínai térkép Amerikáról. Kár, hogy Európa ilyen lassan látja be tévedéseit: én öt évvel ezelőtt olvastam el erről egy könyvet. A vicc az - és az ok, amiért sokan bolondnak vagy prófétának bélyegeztek -, hogy már rengeteg olyan állításom volt, amelyre pár évvel később a "hivatalos" tudomány is rábólintott. A problémát abban látom, hogy csak pár évvel később, így akár állandóan hülyének nézhetnek :). Pedig az ilyen teóriákhoz csak annyi szükséges, hogy nyitottak legyünk új kérdések feltevésére. Vagy az, hogy elfogadjuk nem európai tudósok véleményeit is. Illetve: régen élt európai tudósok beszámolóit.

Ez az új hír ugyanakkor még mindig messze van attól, amit Kolumbusz története kapcsán egyes tudósok régóta állítanak. (Nagyszerű könyv: Graham Hancock - A mélység titkai) Nem csak ez a térkép létezik, hanem egy csomó másik is, amikről még a portugál hajósok is beszámoltak, amikor a világ keleti felén jártak. Sok térkép forgott közkézen az arab világban is, és sokan hangoztatják, hogy számos európai utazó ezeknek a segítségével indult el messzi földekre - amely föld pl. nem India, hanem az Indiák, ami egyáltalán nem ugyanaz. Persze a poén csattanója az Merika, egy iráni törzs legendája a távoli, nyugati földről...

Rengeteg a tévedés, amit mai napig rosszul tanítanak az iskolákban. Nem Amerigo a névadó, és nem ő volt az első - még Európából sem. A vikingek, a föníciaiak, de még az egyiptomiak elődei (ld. az elásott tengerjáró hajókat és beszámolókat) is jártak ott - de legkorábban azok, akik benépesítették Amerikát :). Hiszen nem ott születtek - a semmiből - az őslakosok :). A templomos lovagok még egy tornyot is építettek ott - mielőtt Kolumbusz megszületett volna -; a mai napig ott állnak a torony romjai, és az egyik lovag sírja - de erről is írtam már korábban. Ha érdekel, nézd vissza, itt találod "a mindig van egy utolsó első" állításomat is. Kis segítség a kérdésemhez :).

Tegnap öcsém megint társasjáték napot tartott, most a Bandafórum tagjain kívül két rpg.hu-s srác is itt volt. Sajnos én nem tudtam velük játszani, mert tanulnom kellett.

Már tegnap kitört rajtam valami betegség, ami mára csak rosszabbodott - láz, köhögés, nátha. Fura lesz holnap így vizsgázni. Mindenkinek szép napot!

Ők a "feltámadást" úgy értelmezték, mint az ókori vallások: spirituális feltámadásnak, megvilágosodásnak, egy Beavatásnak, ahogy ma a szabadkőművesek és más rendek is gondolják. Ők még értették, hogy Jézus, az esszénus gyülekezet egyik vezetője hogyan érti azon mondatait, ami borról és vízről, feltámadottról és halottról, stb. beszél. Ők értették ezt a nyelvet, hisz a kumrániak, esszénusok is azt értették ezen kifejezések alatt, hogy eddig tudatlanokat, kívülállókat beavattak, felvettek a szektába. Jézusnak lenni egy rang volt, amit akkoriban sokan viseltek. A messiás szó azt jelentette, a következő király. Ezeknek ekkor még semmi természetfeletti jelentése nem volt... Csupán a rendek tagjainak státuszát, helyzetét jelölték. Jézus pedig a rend szabályai ellen vét: gazdagokat, kívülállókat, adószedőket, sőt nőket kezd felvenni a szektába: "feltámasztja őket", vagy a "vízből bort csinál". Mindezt talán azért, hogy erős szövetségeseket szerezzen a rómaiak ellen.

Jézus bűnözőkkel vette körül magát: ha lefordítjuk a tanítványainak nevét, ilyeneket kapunk, mint "késes", "terrorista", stb. Rémlik? Pont, mint ma... Jézus Péterrel azon veszekszik a Bibliában, hogy miért nem adják el a ruháikat, a tárgyaikat, és miért nem vesznek fegyvereket az árából. Aztán hallja, hogy van pár szablyájuk, ekkor megnyugszik. Az utolsó esté - elfogatásakor -, le is vágják valakinek a fülét a fegyverrel...

A "lelki szegények", és ehhez hasonló kifejezéseket magukra használták a kumrániak; semmi egyesítő, mindenkit szerető, hegyi beszédes jellege nem volt az eredeti mondataiknak. Csak ez lett belőle... Egy rakás szeparatistából állt Jézus kis csapata. Ha ez ma történne, mondjuk az amcsik által megszállt Irakban, akkor terroristának hívnánk őket. Hiszen felforgatták a templomokat, titokban fegyverkeztek, elszakadásra buzdítottak. A vezetőjük pedig kihasználta származását, öccsét (akkor éppen ő volt a szekta világi pillére), és beavatta az utcán összeszedett gazdagokat a legnagyobb, a titkos tudásba... Nagyon úgy tűnik, hogy Jézus saját magával is elhitette, hogy ő lesz a következő uralkodó (messiás). Ezért az a kerti jelenet, ezért az az utolsó éjszakai helyszín: a Templom kapuja, a két szent oszlop előtt várakozás.

Fülöp evangéliumában találhatjuk ezeket a sorokat, amelyek kigúnyolják a tudatlan keresztényeket, akik betű szerint értelmezik a feltámadást: "Azok, akik azt mondják, ők előbb meghalnak s azután támadnak fel, bizony tévednek - még és már életükben kell részesülniük a feltámadás szentségében."

Péter apokalipszisében Jézus ezt mondta Péternek: "mindazok, akik püspöknek és diakónusoknak nevezik magukat, s úgy cselekednek, mintha hatalmukat közvetlenül Istentől kapták volna, valójában olyanok, mint a folyómeder, amelyben nincsen víz. Noha ők maguk nem értik a misztériumot, azzal kérkednek, hogy egyedül ők az igazság titkának birtokosai. Félreértelmezték az erre vonatkozó apostoli tanítást, s az igazi keresztény testvériség helyébe hamis egyházat állítottak, mely csupán utánzata a valódinak."

Ő már csak tudja, hisz ő tagja az igazi korai egyháznak, a kumrániak közösségének. Az Egyház tényleg félreértelmezte a tanításokat.

Pál, a római kém története még bizarrabb. A szemtanúk és a beavatottak végig rossz szemmel néztek rá: hazugságai sokat ártottak az eredeti közösségnek. Csak a felét értette annak, ami körülötte zajlott, a rend terminusait kész ténynek hitte (feltámasztás, stb.). A zsidók (az események részesei) megkövezték, és egy börtönben rohasztották egy ideig, de a rómaiak kiszabadították. Ekkor messze ment, és máshol hangoztatta tovább az általa kitalált, elferdített vallást szerte a világon, amely ezekből a meg nem értett misztériumokból, meg nem értett szertartásokból ered. S nem csoda, hogy sok helyen szívesen fogadták: a történet, amiről mesélt, már mindenhol ismerősen csengett (ld. lentebb, az összehasonlításnál).

A kereszténység nem ott alakult ki, ahol az események történtek. Szép lassan gyűrűzött vissza, majd jutott el Európába is. Egy összefércelt, kitalált történeten alapul, amelynek sok részletét Alexandriában írták össze (Márk és társa ott olvasott korábbi vallásokról, innen vettek át sok olyan részletet, amik ma a kereszténység kikezdhetetlen pillérei). Végül, mikor a Római Birodalom elbukni látszott, államvallás lett belőle, hogy valahogy tovább örökítsék eddigi hatalmukat és kultúrájukat. A mai napig a római császárság főpapi címét és ékszereit viseli a pápaság (Pontifex Maximus a pápa címe).

70-ben a rómaiak elpusztították a korai zsidó egyházat, így az eredeti történet és rend eltűnt a porondról. Évszázadokig több tucatnyi szekta versengett a birodalomban, egészen addig, amíg Konstantin - hogy legyőzze testvérét -, államvallássá szerkesztette a kereszténységet a kis szekták vezetőinek összehívásával. Érdekesség, hogy ezen a "zsinaton", hol a császár még mindig Nap hitű és Ízisz követője volt, szavazati többséggel döntöttek el dolgokat. A császár saját felvetéseire kért választ, és ezekre szavaztatott, és a császár főpapja nyerte a legtöbb szavazást... A vallás maga rengeteg másik vallásból lett összeszavazva, az alexandriai nagykönyvtárban zajló kutatások után szerkesztették meg Jézus és Isten alakját a többi régi nagy isten képére.Az a kérdés pl., hogy Jézus isten volt-e 55%-al győzött a nem császári papokkal szemben (ők a 45%). A "vesztesek", vezetőjük neve alapján lettek "ariánusok". Eretnekeknek kiáltották ki őket, majd tapasztalhatták a keresztény Isten minden szeretetét: máglyán égették meg őket. Hogy hogyan szerkesztették össze a Bibliát, és Jézus alakját, azt könnyen végig lehet követni (csak ismerni kell az akkori és korábbi vallásokat).

(A kereszténység legnagyobb bűne - az inkvizíció, a boszorkányégetés, és az emberek butítása mellett -, hogy felégették a nagy könyvtárat, minden ókori tudomány forrását, hogy a hamisításokra ne derülhessen fény. Azokban az időkben a keresztények Alexandriában megtámadtak, és kagylókkal levájták egy nő testéről a húst és a bőrt, és így megölték, csak azért, mert a nő matematikus volt- a keresztények szemében a sátán embere. A matematika és a többi tudomány mind eretnekségnek minősült. Barbárok.) 

Az Egyház számára alapvető problémát jelent az a tény, hogy a kereszténység központi mítosza megelőzi Krisztust. A Krisztus-történet - a szűz fogantatásától az alacsony származásán keresztül az önfeláldozó haláláig, amellyel a népet megmenti - egyidős az emberiséggel, amelyet időről időre, számos kultúra névleges vallási vezetőjéről leírtak. Nem csupán hasonlóságról van szó, hanem teljes felcserélhetőségről. Mitra (vagy Mithra) története, amely a Római Birodalom egyik népszerű kultusza volt, olyannyira hasonlít, hogy az egyházatyák a Sátán művének tekintették a kultuszt, amely szándékosan parodizálja Krisztus történetét. Az a tény, hogy a Mitra-kultusz már jóval a keresztény Messiás megszületése előtt is létezett, egyáltalán nem zavarta ezeket az ötletes férfiúkat. A Krisztust megelőző, számos istennek tartott személy közül csak néhány (akiket Alexandriában a kereszténység megalkotói tanulmányozhattak):

Gautama Buddha: Kr.e. 600 körül született a szűz Majától.

Dionüszosz: szűztől, jászolban született görög isten, a vizet borrá változtatta.

Quirrnus: Kora római megváltó, szűztől született.

Attis: Kr.e. 200 körül Frígában született a szűz Namától.

Indra: Kr.e. 700 körül, Tibetben született egy szűztől.

Adonis: babilóniai isten, a szűz Istár szülte.

Krisna: hindu istenség, Kr.e. 1200 körül, a szűztől, Dévakitól született.

Zoroaszter: Kr.e. 1500-1200 között, egy szűztől született.

Mitra: Kr.e. 600 körül, december 25-én, egy jászolban született egy szűztől, feltámadását húsvétkor ünnepelték...

A Mitra hit további érdekességei: Kr.e. 67 körül lett ismert a Római Birodalomban, tanításai között volt a keresztség felvétele, a megszentelt étel, a halhatatlanságba vetett hit, egy megváltó isten, aki meghalt és feltámadott, az utolsó ítélet, a mennyország és a pokol. A szertartások során gyertyát, füstölőt és csengőket használtak. A kultusz hívői elismerték a császárt, és békésen együtt tudtak élni a többi kultusszal, a sokkal kevésbé toleráns keresztények azonban végül beolvasztották a kultuszt.

Szóval így... A rómaiak olvasztottak össze tehát minden ilyesmit, hogy hívők minél szélesebb körét tudják újonnan megteremtett vallásukkal kielégíteni. Ha a Római Birodalom késői éveiben csupán egy apró kis sorsfordulat áll be, ma a tisztes családok a "Mitra szeret Téged" feliratú matricával az autójukon hajtanának a vasárnapi misére.

Boldog Karácsonyt mindenkinek!